[1] A Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma.
[2] Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt.
[3] Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek.
[4] Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem.
[5] Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok!
[6] Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem.
[7] Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja!
[8] Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon.
[9] Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsokon.
[10] Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!
[11] Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment.
[12] Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön.
[13] Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!
[14] Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében, mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!
[15] Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!
[16] Szerelmesem enyém, és én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet.
[17] Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, mint a gazella vagy a fiatal szarvas!