[1] Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből?
[2] Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt.
[3] De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”
[4] Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal.
[5] Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul.
[6] Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot:
[7] „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik.
[8] Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.”
[9] Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul.
[10] De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül.
[11] Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék;
[12] és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.
[13] Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot.
[14] Hiszen ha a törvény alatt élők az örökösök, akkor üressé lett a hit, és hiábavaló az ígéret,
[15] mivel a törvény csak Isten haragjához vezet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem.
[16] Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is.
[17] Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged”, mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.
[18] Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!”
[19] Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.
[20] Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek,
[21] és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.
[22] Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul”.
[23] De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul”,
[24] hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat,
[25] aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.