[1] Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak.
[2] Reggelenként odaállt Absolon a kapuba az út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád,
[3] akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged.
[4] Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban! Akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én igazságot szolgáltatnék neki.
[5] És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta.
[6] Így tett Absolon egész Izráelből mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe.
[7] Négy esztendő elteltével ezt mondta Absolon a királynak: Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebrónban az Úrnak tett fogadalmamat!
[8] Mert ezt a fogadalmat tette a te szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha egyszer visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, áldozattal fogok szolgálni az Úrnak.
[9] A király azt mondta neki: Menj el békességgel! Elindult tehát, és elment Hebrónba.
[10] Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, kiáltsátok ezt: Király lett Absolon Hebrónban!
[11] Kétszáz férfi ment Absolonnal Jeruzsálemből, akik jóhiszeműen mentek a hívására, nem tudva semmit a dologról.
[12] Absolon bemutatta az áldozatot, közben pedig magához hívatta a gilói Ahítófelt, Dávid tanácsosát is Gilóból, a maga városából. Az összeesküvés pedig erősödött, és egyre többen csatlakoztak Absolonhoz.
[13] Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve!
[14] Akkor ezt parancsolta Dávid udvari emberei közül mindazoknak, akik Jeruzsálemben mellette voltak: Gyertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől! Sietve menjetek, mert ő is siet, és ha utolér bennünket, veszedelmet zúdít ránk, és kardélre hányja a várost.
[15] A király emberei ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan akarod, uram, királyom; mi a te szolgáid vagyunk!
[16] Ekkor elindult a király, és nyomában egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát.
[17] Így vonult ki a király, és nyomában egész hadinépe. De a legszélső háznál megálltak,
[18] és elvonult előtte valamennyi szolgája: a kerétiek és a pelétiek, valamint az a hatszáz gáti ember, akik vele jöttek Gátból. Mindezek elvonultak a király előtt.
[19] Akkor ezt mondta a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Térj vissza, és maradj a király mellett! Hiszen te idegen vagy itt, száműzve lakóhelyedről.
[20] Nemrég jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, ahová mehetek. De te térj vissza, és vidd magaddal testvéreidet is; szeretet és hűség legyen veled!
[21] Ittaj azonban így válaszolt a királynak: Úgy igaz, ahogy él az Úr és az én uram, királyom, hogy bárhol is lesz az én uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva.
[22] Erre Dávid ezt mondta Ittajnak: Akkor hát gyere, és vonulj velünk! Elvonult tehát a gáti Ittaj is valamennyi emberével és azok hozzátartozóival együtt.
[23] Mindenki hangosan sírt az országban, amikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép elvonult a pusztába vezető úton.
[24] Ott volt Cádók is, és vele az összes lévita, akik az Isten szövetségládáját vitték. Letették az Isten ládáját, Ebjátár pedig áldozott, amíg csak ki nem vonult a városból az egész hadinép.
[25] Akkor a király ezt mondta Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha kegyelmes lesz hozzám az Úr, akkor visszahoz engem, és látnom engedi még azt és annak lakóhelyét.
[26] De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát!
[27] Majd ezt mondta Cádók papnak a király: Nézd csak! Térj vissza a városba békességgel, és veletek együtt két fiatok is: a te fiad, Ahímaac meg Ebjátár fia, Jónátán.
[28] Figyeljetek! Én majd a puszta felé eső gázlónál tartózkodom, amíg valami hír nem érkezik hozzám tőletek.
[29] Cádók és Ebjátár tehát visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak.
[30] Dávid azután elindult fölfelé az Olajfák hegyének lejtőjén, és amíg ment, egyre csak sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és vele együtt az egész hadinép is betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre csak sírtak.
[31] Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahítófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahítófel tanácsát!
[32] Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol Istenhez szokott imádkozni, éppen szembejött vele az arki Húsaj megszaggatott ruhában, földet szórva a fejére.
[33] Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel,
[34] de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó, király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád vagyok – akkor meg tudod hiúsítani Ahítófel tanácsát.
[35] Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak.
[36] Ott van velük a két fiuk is: Cádóké Ahímaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok.
[37] Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.