[1] Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.
[2] És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak gyomrából.
[3] És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.
[4] Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
[5] És én mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha láthatnám még szentséged templomát!
[6] Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövõdött fejemre.
[7] A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
[8] Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
[9] A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
[10] De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
[11] És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.