[1] És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem:
[2] Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket:
[3] Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál.
[4] De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el.
[5] Idõt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön.
[6] Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el.
[7] El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.
[8] Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára.
[9] Hogy porrá legyen Égyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Égyiptomnak egész földén.
[10] Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lõn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély.
[11] És az írástudók nem állhatnak vala Mózes elõtt a fekély miatt; mert fekély vala az írástudókon s mind az Égyiptombelieken.
[12] De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr Mózesnek.
[13] És monda az Úr Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe és mondd néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
[14] Mert ezúttal minden csapásomat reá bocsátom a te szívedre, a te szolgáidra és a te népedre azért, hogy megtudd, hogy nincs én hozzám hasonló az egész földön.
[15] Mert ha most kinyujtanám kezemet és megvernélek téged és a te népedet döghalállal, akkor kivágattatnál a földrõl.
[16] Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
[17] Ha tovább is feltartóztatod az én népemet és nem bocsátod el õket:
[18] Ímé holnap ilyenkor igen nagy jégesõt bocsátok, a melyhez hasonló nem volt Égyiptomban az napságtól fogva hogy fundáltatott, mind ez ideig.
[19] Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezõn van; minden ember és barom, a mely a mezõn találtatik és házba nem hajtatik, - jégesõ szakad arra, és meghal.
[20] A ki a Faraó szolgái közûl az Úr beszédétõl megfélemedék, szolgáit és barmait házakba futtatá.
[21] A ki pedig nem törõdék az Úr beszédével, szolgáit és barmát a mezõn hagyá.
[22] Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégesõ Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mezõ minden fûvére, Égyiptom földén.
[23] Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesõt, és tûz szálla le a földre, és jégesõt bocsáta az Úr Égyiptom földére.
[24] És lõn jégesõ, és a tûz egymást éré az igen nagy jégesõ közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja.
[25] És elveré a jégesõ egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezõn vala, embertõl baromig; a mezõ minden fûvét is elveré a jégesõ és a mezõ minden fáját is egybe rontá.
[26] Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégesõ.
[27] A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk.
[28] Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégesõ, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább.
[29] Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszûnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégesõ, hogy megtudd, hogy az Úré a föld.
[30] De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentõl.
[31] A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala.
[32] De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.
[33] És kiméne Mózes a Faraótól a városból és felemelé kezeit az Úrhoz, és megszûnének a mennydörgések s a jégesõ és esõ sem ömlik vala a földre.
[34] Amint látá a Faraó, hogy megszûnék az esõ, meg a jégesõ és a mennydörgés, ismét vétkezék és megkeményíté szívét õ és az õ szolgái.
[35] És kemény maradt a Faraó szíve, és nem bocsátá el az Izráel fiait, a mint megmondotta vala az Úr Mózes által.