[1] Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Ímé, egy kosár érett gyümölcs.
[2] És mondá: Mit látsz Ámós? És mondám: Egy kosár érett gyümölcsöt. És mondá az Úr nékem: Eljött vége az én népemnek, az Izráelnek; nem bocsátok meg néki többé!
[3] Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkül hányák mindenüvé.
[4] Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök, és e föld szegényeinek kipusztítására.
[5] Mondván: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? és a szombat, hogy megnyithassuk a gabonás [házat?] hogy megkisebbítsük a vékát, és megnagyobbítsuk az árát, és hamis mértékkel csalhassunk?!
[6] Hogy megvegyük a szegényeket pénzen, és a szûkölködõt egy öltõ saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?!
[7] Megesküdt az Úr a Jákób büszkeségére: Soha el nem felejtem semmi cselekedetöket!
[8] Ne rendüljön-é meg e miatt a föld? És ne búsuljon-é annak minden lakosa?! Bizony felindul egészen, mint a folyam, és dagad és apad, mint Égyiptom folyója.
[9] És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.
[10] Ünnepeiteket búra változtatom; és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopaszságot minden fejre, és olyanná teszem, mint a ki egyetlen fiát siratja; a vége pedig, mint a keserûség napja!
[11] Ímé, napok jõnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.
[12] És vándorolni fognak tengertõl tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.
[13] Azon a napon elepednek a deli szûzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!
[14] A kik Samaria bûnére esküsznek, és ezt mondják: Él a te istened, oh Dán: és él a te útad, oh Beérseba! Bizony elhullanak és nem kelnek fel többé!