[1] Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tõletek?
[2] A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;
[3] A kik felõl nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élõ Isten Lelkével írva; nem kõtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
[4] Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.
[5] Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezõleg a mi alkalmatos voltunk az Istentõl van:
[6] A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái []legyünk, nem betûé, hanem léleké; mert a betû megöl, a lélek pedig megelevenít.
[7] Ha pedig a halálnak betûkkel kövekbe vésett szolgálata dicsõséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsõsége miatt:
[8] Hogyne volna még inkább dicsõséges a léleknek szolgálata?
[9] Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsõséges, mennyivel inkább dicsõséges az igazság szolgálata?
[10] Sõt a dicsõített nem is dicsõséges ebben a részben az õt meghaladó dicsõség miatt.
[11] Mert ha dicsõséges az elmulandó, sokkal inkább dicsõséges, a mi megmarad.
[12] Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;
[13] És nem, miként Mózes, [a ki] leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
[14] De megtompultak az õ elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tûnik el;
[15] Sõt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az õ szívökre.
[16] Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
[17] Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
[18] Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.