[1] Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az Úr: Íme, egy kosár érett gyümölcs!
[2] Ezt kérdezte tőlem: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: Egy kosár érett gyümölcsöt. Akkor ezt mondta nekem az Úr: Elérte a vég népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki.
[3] Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek – így szól az én Uram, az Úr. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket.
[4] Halljátok meg ezt ti, akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország nincstelenjeit!
[5] Mert így beszéltek: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk, és a szombat, hogy gabonával kereskedjünk, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal és hamis mérleggel csalva,
[6] hogy megvehessük a nincsteleneket pénzen, a szegényeket egy pár saruért, és eladhassuk a hulladék gabonát?
[7] Megesküdött az Úr Jákób büszkeségére: Sosem felejtem el, hogy miket műveltek!
[8] Ne rendüljön meg emiatt a föld, és ne gyászoljon minden lakója? Úgy megemelkedik, akár a Nílus, árad és apad, mint Egyiptom folyója.
[9] Azon a napon – így szól az én Uram, az Úr – naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal.
[10] Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát vetetek, minden fejet kopasszá teszek; olyan gyászba borítom őket, amilyet az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz a végük.
[11] Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.
[12] Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják.
[13] Azon a napon elepednek a szomjúságtól a szép szüzek és az ifjak,
[14] akik Samária bálványára esküsznek, és így beszélnek: Dán Istenére mondom! – vagy: A beérsebai útra mondom! Elesnek, és nem kelnek fel többé!