[1] Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott Elizeushoz: Férjem, a te szolgád meghalt; és te is tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Most eljött a hitelező, hogy elvigye magával a két gyermekemet rabszolgának.
[2] Elizeus megkérdezte tőle: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Az asszony így felelt: Nincsen egyéb a te szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj.
[3] Elizeus ezt mondta: Menj, kérj kölcsön edényeket az utcában minden szomszédodtól, üres edényeket, de ne keveset.
[4] Azután menj haza, zárd be magad és fiaid mögött az ajtót, és tölts ezekbe az edényekbe! Amelyik megtelt, tedd félre!
[5] Az asszony elment, és bezárta maga és fiai mögött az ajtót. Azok eléje rakták az edényeket, ő pedig töltögetett.
[6] Amikor megteltek az edények, ezt mondta az egyik fiának: Tégy elém még egy edényt! De az így felelt neki: Nincs több edény. Ezután nem folyt több olaj.
[7] Az asszony elment az Isten emberéhez, és elbeszélte ezt. Ő pedig így szólt: Eredj, add el az olajat, és fizesd ki az adósságodat! Ami pedig megmarad, abból élj a fiaiddal együtt!
[8] Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért hozzá enni.
[9] Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk.
[10] Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!
[11] Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott.
[12] Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte.
[13] Még ezt is mondta a szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodsz rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valami, amiről szót válthatnék az érdekedben a királlyal vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Hiszen itt lakom, a saját népem körében.
[14] Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg.
[15] Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban.
[16] Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd a te szolgálóleányodat!
[17] De teherbe esett az asszony, és egy év múlva fiút szült – abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki.
[18] Amikor nagyobb lett a gyermek, kiment egyszer az apja után az aratókhoz.
[19] Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj, a fejem, a fejem! Az apja megparancsolta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához.
[20] Az föl is vette, és elvitte az anyjához; ott üldögélt az ölében délig, akkor aztán meghalt.
[21] Az anyja fölment, és lefektette Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment.
[22] Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgát meg egy szamarat, hadd siessek el az Isten emberéhez, aztán visszatérek.
[23] De az megkérdezte: Miért mégy ma hozzá? Hiszen nincs sem újhold, sem szombat! Az asszony így szólt: Hagyj békén!
[24] És fölnyergelte a szamarat, majd ezt mondta a szolgájának: Hajtsd gyorsan az állatot, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólok neked!
[25] Elment tehát, és megérkezett Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony!
[26] Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól!
[27] De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem.
[28] Az asszony ezt mondta: Uram, talán én kértem fiút? Nem azt mondtam, hogy ne hitegess engem?!
[29] Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel a derekadat, vedd kezedbe a botomat, és indulj! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha neked köszönnek, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára!
[30] De a fiú anyja így szólt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után.
[31] Géhazi már előttük odaért, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt, és nem mutatott életjelet. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú.
[32] Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán.
[33] Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz.
[34] Majd fellépett az ágyra, ráfeküdt a gyermekre, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste.
[35] Azután egy darabig föl-alá járkált a házban, majd ismét odalépett, és ráhajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymás után, és felnyitotta a szemét.
[36] Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat.
[37] Az asszony odament, a lába elé vetette magát, és a földre borult. Azután fogta a fiát, és kiment.
[38] Amikor Elizeus visszatért Gilgálba, éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a prófétatanítványoknak!
[39] Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az.
[40] Azután szedtek belőle a férfiaknak, hogy egyenek. De amikor belekóstoltak a főzelékbe, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni.
[41] Akkor ő ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beleszórta azt a fazékba, és így szólt: Szedjetek a népnek, hadd egyenek! Akkor már semmi ártalmas nem volt a fazékban.
[42] Egyszer egy ember jött Baal-Sálisából, és hozott az Isten emberének első termésből készült kenyereket: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában. Elizeus ezt mondta: Add oda a népnek, hadd egyenek!
[43] A szolgája azonban így szólt: Hogyan adjam ezt oda száz embernek? De ő így felelt: Csak add oda a népnek, hadd egyenek! Mert ezt mondja az Úr: Enni fognak, és még marad is!
[44] Odaadta tehát nekik; azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan megmondta az Úr.