[1] Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek:
[2] Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
[3] Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,
[4] aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.
[5] Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.
[6] Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.
[7] A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.
[8] Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk.
[9] Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat;
[10] aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít,
[11] mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.
[12] Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek.
[13] Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni,
[14] ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján.
[15] Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.
[16] Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.
[17] Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is?
[18] Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”.
[19] Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.
[20] Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.
[21] Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken,
[22] pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
[23] Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba.
[24] Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.