
Az újszülöttgyilkosság kifejezés valójában félrevezető, derül ki Dr. Cseres Judit pszichológus kutatásaiból, aki többszáz eset ügyiratait kutatta a 80-as évek elejétől egészen a 2010-es évek végéig. Lányok és nők története ez, akik terhességüket titkolni kényszerültek, e titok fenntartása érdekében egyedül hordták ki a magzatukat és amely szülések az újszülöttjük halálával végződtek.
A titkolózás okait, a szülések körülményeit, az ölési szándékot és a “kiderülés” módjait és következményeit vizsgáltuk meg a női szerepek, a bántalmazó környezet és egyéb kényszerítő tényezők fényében.
Dr. Cseres Judit pályája elején pedagógiai pszichológiával foglalkozott, majd a 70-es évek végétől kutatási területe a titkolt válságterhességek témája lett, amelyek következtében a lányok és nők a titok fenntartása érdekében újszülöttjük megölésére kényszerülnek.
1983-tól 1988-ig az akkori Művelődési Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályát vezettem és ezekben az években sikerült elfogadtatni a gyermekvédelem önálló törvényi szabályának igényét is, amelyet a törvény előkészítési munkálatai követtek.
2000-ben kiadott Eltékozolt újszülöttek - Az újszülöttölést elkövető nők helyzetének kriminológiai elemzése c. könyve elérhető a könyvtárakban:
https://fszekonline.fszek.hu/hu/record/-/record/bibSZOc0005609
—
Csatlakozz a Partizán korszakalkotó projektjéhez: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-egy-igazi-partizanos-akciohoz-3?source=direct_link&
Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!
Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány
19286031-2-42
Legyél rendszeres támogató!
https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany
—
Választási barométer:
https://valasztas.partizan.hu/
—
Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról!
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban
—
Legyél önkéntes!
Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez
—
Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!
Kovalcsik Tamás: Adatpont / Partizán Szerkesztőségi Hírlevél
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelere
Heti Feledy
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy
Vétó
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere